A panaszos asszony sirámai

Elérkezett a várva várt ‚gyerekkel a Balatonra‘ projekt, ami jó sok tanulsággal szolgált. Lesz egy kis rinya, de nem sok :) Inkább hangos elmélkedés az ennek kapcsán megélt tapasztalatkról.

Mozgalmas hét áll mögöttünk. Luca a kánikula tetőzésekor kapta meg a kéthónapos oltásait, én megtudtam, hogy felvettek, családként először indultunk neki Fonyódnak, és a hétvégén a keresztelő is megvolt.

Utoljára kettesben voltunk a nyaralóban Szabival, illetve már akkor is hárman voltunk, csak még nem tudtunk róla. Éppen ezért voltam ennyire izgatott a visszatérés miatt, hogy már Luca is teljes fizikai valójában velünk tarthat, megnézheti hol házasodtak össze a szülei, hol hozták őt össze, és hol fog ezentúl kb. Ő is minden nyarat eltölteni. Mivel az utazás előtt 2 nappal kapta az oltásait, volt bennem egy kis izgalom, hogy milyen hatással lesz ez rá, be fog-e lázasodni, stb. Hála Istennek nagyon stramm kiscsaj, és dacolva a 45 fokkal, teljesen könnyen vette a szurikat. Az más kérdés, hogy belőlem viszont kijött kicsit a szkeptikusság az oltásokkal kapcsolatban, de erről majd egy külön bejegyzést írok, annyira nagy a téma. Pénteken reggel 7-kor kezdtük a napot, az volt a terv, hogy felváltva lesz kézben Luca, így mindenki össze tud pakolni. Gondolom akinek van kisgyereke az most hangosan röhög a naivitásunkon. Azon már rég túl vagyok, hogy magamnak mit kell vinni, bedobom, amit találok, legyen meg a sminklemosó, az a lényeg. Így sikerült a két héttel ezelőtti, anyósoméknál eltöltött hétre csupa meleg holmit vinni a kánikulára, majd egész idő alatt egyetlen sortban nyomni, most pedig pepitában semmi meleg holmival nem készülni, s így szintén egyetlen hosszú nadrágban parádézni. Nézzetek időjárást indulás előtt, ez jó tanács. 

A baba cuccaival viszont sokkal körültekintőbbnek kell lenni, semmi sem maradhat itthon, különben 150 kilómétert kell érte visszabumlizni. Gyógyszerek minden eshetőségre, játékok, mobilágy, meleg ruha, nyári ruha, szép ruha a keresztelőre, pelus, fürdető stb. Nem ragozom, délután 2 órakor értük el azt a stáduiumot, amikor elkezdettük lehordani a lift nélküli, 3. emeleti lakásból a cuccokat a kocsiba. A másik nagyon fontos tanulság, amit megtanultunk, hogy innentől nem lesz elég nagy egyetlen kocsi sem, pláne nem a pici Clio, szóval Szabi elkezdte a szokásos építőkockázást a csomagokkal, ami végül mindig sikerül, nekem csak valahogy méretre kell igazodnom a hátsó ülésen. Aztán végre indulás. Luca kezdetben nyugodtan aludt, így nem volt nagy ok a siettségre, így végül nem autópályára gördültünk, mondván, péntek délután nagyobb esély van rá, hogy az beragad, és akkor nincs egérút. A sima hetes viszont egy katasztrófa volt, kerülgethettük a targoncákat, sok volt a lassítás, megállás, Luca hamar ki is fejezte nem tetszését. Kín keservesen értük el Fehérvárat, ahol a száz fokban teljesen leizzadt gyereket mindenképpen meg szerettem volna etetni. Harmadik alaptézis: kocsiban szoptatni szar. Csurig megtömött autóban szoptatni a meki parkolójában, nagyon szar. De nem volt mit tenni, valahogy megoldottuk, de mindennel együtt kb egy órát rostokoltunk. Onnantól viszont pályára mentünk át, így felgyorsulva, uszvke este 6 után meg is érkeztünk Folyódra. Kicsi partozás, fürdetés, etetés, fektetés, és el is felejtettük a napot. Luca egyébként nagyon jól alkalmazkodik, már nem első alkalommal utaztunk vele, szépen akklimatizálódik, és az alvások is nagyon szuperek éjszaka. Lekopogom :)

Onnantól tényleg arra tudtunk koncentrálni, ami a lényeg: a vízre, egymásra. Luca első naplementéje után jött az első cicafürdés. Kendőben vittem be magamon, és lógattam bele a lábacskáját a vízbe. Nem tiltatkozott, ezt már sikerként könyvelem el. Jött egy hullám is, akkor a popó is olyan lett. Akkor kijöttünk. Vettünk azóta vízben is használható hordozókendőt, nemsokára azzal merészkedünk majd beljebb. Vasárnapra pedig a trópusi idő is alább hagyott, így tökéletes lett a klíma a keresztelőre. Nagyon szép kis szertartás volt, pont ugyanott, ahol két éve kimondtuk az igent. Luca teljes átéléssel az egészet átaludta, még arra is csak éppen kinyitotta a szemét, amikor leöntötték a keresztvízzel. Úgyhogy tökéletes volt. Utána pedig egy szép délutánt sikerült eltölteni a keresztszülőkkel és a családdal. Szabi közben visszament dolgozni, úgyhogy mi most hárman lányok (anyu, Luca, én) élvezzük a közben őszbe fordult nyarat.

Ami a rinya részét illeti: nehéz megszokni, hogy egy nap mennyire elég. Semmire. Akkor kezdtem kicsit csapdában érezni magam, amikor a hét elején megérkezett a rosszidő, és mi beszorultunk a házba. Sokkal nehezebb a gyereket is lekötni, és magadnak is időt lopni. Mostanában nagyon divatos kifejezés az ’én-idő’. Tényleg kell, fontos, szükség van rá. Keresni kell a lehetőségeket. Én annyira jutottam, hogy írtam egy listát, hogy mi mindent szeretnék megcsinálni, ha lesz egy zavartalan tíz percem. Pedikür, számítógép takarítás, mosás, olvasás stb. Persze itt van anyu, akinek bármikor odaadhatom Lucát, de az sem jó, ha az én én-időm más rovására megy. Nem jó látni, hogy amíg te csak szusszanni akarsz egy kicsit, addig a másik pont emiatt nem tud. Ez nem panaszkodás, inkább csak hangos gondolkodás, hogy mennyire kis dolgokon múlik egy nap sikere vagy bukása. Mert a legfontosabb, hogy a gyereken mindig azt lássam, bízik bennünk, és nem hagyjuk magára. Néha több időt sikerül lopni, néha kevesebbet.

Amire elsőként kéne a sok közül időt szakítani, az a sport. Nagyon kedves dicsérő szavakat kaptam szülés után, és kapok azóta is, hogy milyen jól nézek ki, nem változott az alakom. Ez jól is esik, és tényleg ugyanazokat a cuccokat hordom, mint előtte, de azért nem minden ugyanaz. A múlt héten debütált a testem fürdőruhában, és hát na, annyira ha nem muszáj, nem erőltetném...:) semmi vészes dolog nincs, korábban sem voltam fürdőruhamodell, így csak az erősödött kicsit, ami eleve volt: narancsbőr a combon, kis erecskék itt-ott a lábon, enyhe úszógumi. Semmi olyan, amin ne lehetne változtatni. De mikor? Talán már a felismerés is egy lépés, ahelyett, hogy ne vennék róla tudomást. Egy biztos, a genetika megtette a magáét, meghagyott minden erőfeszítés nélkül csinos anyukának, a részleteken már nekem kell dolgozni. Az biztos, hogy amíg Luca csak anyatejes, addig nem fogok kísérlezetni, fokozatosan viszont biztos.

Ami miatt ezt az egész bejegyzést írtam, az az idő és időzítés témája. Sokminden megfordult a fejemben ezzel kapcsolatban: mikor legyen Lucának testvére? Hogy lesz két gyerekre időm? Mi az ideális korkülönbség? Hogy fogom én ezt bírni? És hasonlók. És persze bejött a képbe kicsit a saját egóm is: meddig legyek ’csak’ anyuka? Mikor kezdjek dolgozni? És akkor hol van a szerelem?

Szóval van itt kérdés bőven. Egy biztos: minden úgy van jól, ahogy van, a világ legcsodásabb dolga, ami most történik. Hogy egyáltalán van miért logisztikázni. Hogy itt van Luca, hogy itt vagyunk egymásnak. Szerintem ő is szeret velünk lenni, bár nem mondta még, de sokat mosolyog :) Az első próbatétel szeptemberben elkezdődik: suli, gyerek, család, kis munka és közben persze boldogság. Mert az van <3