Megtérülő befektetés

Ezt a bejegyzést akkor kezdtem el magamban fogalmazni, amikor azokra a gyerekre gondoltam, akik árvák, akikről lemondtak a szüleik, vagy csak egyszerűen nem a megfelelő családba születtek. Persze minden kezdő anya kételkedik a saját képességeiben, ingázik a "szaranya" és a "bezzeganya" címkék között, de ezen megtorpanások között egy dolog biztos: a gyerek az első. A gyerekért van minden. Hiszen mi hoztuk létre, mi hívtuk életre, felelősök vagyunk érte, és ez nemcsak azt jelenti, hogy kielégítjük a szükségleteit, hanem, hogy szeretjük, amennyire csak lehet. És talán ez utóbbi fontosabb is. 

Mióta Luca megszületett, bevallom őszintén vannak napok, amikor egy perc megállás sincs. Vagy megyünk, vagy jövünk, vagy vigasztalok, vagy etetek, vagy ringatok, vagy öltöztetek. És a többi. De nem ettől lesz a babám nyugodt, boldog, vagy kiegyensúlyozott. Hanem mert érzi, legalábbis nagyon remélem, hogy érzi, hogy még akkor is, amikor nagyon fáradt vagyok, szeretettel gondozom őt. Nagyon elszomorít, hogy vannak gyerekek, akik ezt nem kaphatják meg. Hogy még mielőtt kialakulhatna a bizalom a világ felé, már el is vész.

A gyerek a legjobb befektetés. Mindent, amit szeretsz magadban, a világban, a másikban, azt át tudod neki adni. Mindent, amitől tartasz, félsz, megvetsz, fájdalmat okoz, azt távol tartod tőle. Legalábbis megpróbálod. És mindezt visszakapod tőle, kamatostul. Mostanában sokat küzdöttem Lucával szoptatások előtt. Az addig szépen evő lányom hisztirohamot kapott, amint leültem etetni. Napokkal később jöttem rá, hogy miért csinálja. Amíg sírt, vagy nyűgösködött, mindig felvettem, foglalkoztam vele. De etetésekkor ahogy elkezdte, rögtön a telefonom után nyúltam, hogy válaszoljak az üzeneteimre, vagy bekapcsoltam a tévét. Egyszóval nem rá figyeltem, felületes voltam, azt hittem elég neki, ha élelemhez jut. Pedig a lányom csak azt szerette volna, hogy rá figyeljek, kizárólag. Legyen ez a mi időnk. Még csak 6 hetes, és milyen jó tanító.