Ha a baba beszélni tudna
Igen, az néha nagyon jó lenne. Egyből el tudná mondani, hogy éppen mi a szomorúság tárgya: pillanatnyi vihar a biliben, mert éppen arrébb rebbent a napsugár, vagy fáj valami. Persze eszem ágában nincs siettetni ezt a folyamatot, ha kifognék egy aranyhalat, akkor sem lenne ez a 3 kívánságom között, úgyis áldani fogom még a napot, hogy volt olyan, amikor még nem tudott feleselni velem :)
Ellenben elkezdett komolyan foglalkoztatni a gondolat, hogy lehet a leghatékonyabban lekötni egy pár hetes csecsemőt. Luca minden héten más, szépen fejlődik, sok új dolgot produkál, hiszen nyílik előtte a világ, ez pedig egyszerre lehet fantasztikus és ijesztő. Mindig emlékeztetnem kell magamat a tényre, hogy ez a baba bizony 9 hónapig egy sötét, meleg, biztonságos burokban növögetett, és ehhez képest a mi világunk nagy, bizonytalan és sokszor rideg. Mikor még egy hetes volt, gyakorlatilag abból álltak a napjaink, hogy megetettem, kicseréltem a pelusát, aztán visszaaltattam a következő szoptatásig. Könnyen hozzászoktam, hogy ilyenkor 2-3 óra "kimenőm" van, amit akár magamra is fordíthatok, és persze az sem volt mellékes, hogy ekkor még apa is itthon volt, "szülési' szabadságát töltve, szóval ha fel is sírt a pici, nem csak én voltam szolgálatban.
Aztán 2 hetes korától ez már egészen másképp alakult. A nappali alvások szinte teljesen eltűntek, de legalábbis azok, amik hosszabb ideig tartanak, a növekedési ugrás miatt sokkal többet volt éhes, és persze ekkor már egyedül voltam vele itthon. Ezen szakasz első pár napjában nehezen vettem az akadályokat, ahogy azt előző posztban írtam is. Aztán rájöttem itt is az a megoldás, hogy nem érzelemből kell cselekedni, hanem elszámolni tízig, és logikusan gondolkodni. Ha a mama nyűgös, hogyan nyugtathatná meg a babát? Ha a baba sír, az pedig nem azt jelenti, hogy 5 másodperc múlva összedől a világ. Így mostanra már sokkal flottabbul megy minden.
Azt is végig gondoltam, hogy nem várhatom el a gyerekemtől, hogy minden etetés után engedelmesen ájuljon el, hiszen egy csecsemőnek ez a dolga. Miért is tenné? Éjszaka majd alszik, addig viszont ő is, mint mindenki, társaságra vágyik. Jelen pillanatban most én vagyok az egyszemélyes szórakoztató személyzet, legalábbis amíg apa haza nem ér, vagy valamelyik nagyi nem ugrik be. Elkezdtem gondolkodni, hogy mivel tudnám lekötni a figyelmét, hiszen még a látása nem tökéletes, mozogni kevéssé tud, a kommunikációja kezdetleges. Jelen pillanatban 3 eszközt vetek be felváltva: a lakásban tartott mózeskosaras kölcsönbabakocsit, a hordozókendőt, és legújabban az adamo hintát. Mostanában pedig már kiterítem neki a játszószőnyeget, és arra fektetve vonultatom fel neki a most még ismeretlen plüssbirodalma lakóit. Ma már szemmel szépen lekövette az egyik cicát, és az élénk színek is felkeltik az érdeklődését.
A mózeskosárban nappal is szépen el lehet ringatni, a kendőbe általában akkor teszem, ha nagyon nyűgös, mert abba viszonylag hamar megnyugszik, a hintához pedig nagy reményeket fűzök, mert Luca elképesztően imádja a ringatást. Kellett két nap, mire hozzászokott, ma már el tudtam altatni benne, úgyhogy remélhetőleg hatalmas szerelem lesz ez. Persze van egy enyhe lelkiismeretfurdalásom, hogy ezek az eszközök is mind arra hajtanak, hogy aludjon el a gyerek, pedig esküszöm, nem ez a célom, de mondom, nehéz még másra bazírozni egy 4 hetesnél.
Aztán vannak az állandósult nyűglődések, menetrend szerint este 6-tól fürdetésig, ami nálunk 8 és 9 között van. Ilyenkor hiába van tele a poci, kijött minden rotyi meg büfi, csak jön az ordítás. Ezt én már teljesen megszoktam, és ha kitartóan ringatom, és beszélek hozzá, annak azért meg szokott lenni a gyümölcse. Az más kérdés, hogy míg engem nem ijeszt meg és nem is zavar a babaordítás, addig más rendre megkérdezi, hogy "jajj, de mi a baj?", ezért ilyenkor kerüljük a nyilvános szereplést. A gyereknevelés is olyan, mint a foci, mindenki nagyon ért hozzá.
Azt persze nem mondom, hogy néha nem fáradok le a dologtól. Nem elsősorban lelki, hanem fizikai értelemben. Luca ugyanis csak azt szívleli, ha állandóan megy valami a feneke alatt, így van, hogy órákig kell felváltva kézben tartani és kocsiban tolni. Nagyon örülök, hogy szereti a sétákat, és nagyokat alszik közben, csak ezalatt én mind jobban fáradok. Aminek örülök, hogy cumit nem fogad el a gyerek, az újját sem szopja. Az igazi cici viszont mindennél értékesebb számára. Igény szerint szoptatom Lucát, de azért ésszerű határok között. A minimum 2 órát meg szoktam várni, hogy teljen el az etetések között, addig inkább bármi mással lekötöm. Mert őszintén szólva rettegek attól, hogy olyan gyerek legyen, aki 1 éves korában, vagy még sokkal tovább csak úgy tud megnyugodni, ha az anyja mellén lóg. A szoptatás elsősorban kötődés a babával, és csak másodsorban táplálás, ugyanakkor fontos, hogy én se akarjak mindent azzal megoldani, hogy cicit dugok a szájába. Remélem azzal, hogy ezt már korán tudatosítottam magamban, el tudom kerülni ezt az aknamezőt.
Luca ma 4 hetes, és ennek örömére megkaptam a legszebb ajándékot tőle: egy mély szemembe nézés utáni hosszas mosolyt. Ha kezdek is érvényesíteni a nevelésben néhány tudatos elvet, azért még azt gondolom, elsősorban a gyerek igényeit kell kielégíteni mindenek felett. Szívből ajánlom ezt a pár sort, amit ugyan nem tudom ki írt, de sok igaság van benne. Én mindig megkönnyezem.
Ha a baba beszélni tudna:
2. Vadiúj vagyok. Nem irányítom teljesen az idegrendszerem. Szervezetlen vagyok. Megnyugtat, ha veled vagyok, hallom a szívverésed, érzem az illatodat... Segítesz ezzel nekem.
3. Az, hogy nem bírom abbahagyni a sírást, nem a te hibád. Tudom, hogy megteszed, ami tőled telik. Még csak most ismerkedünk egymással. Eljutunk majd oda.... tarts ki, kérlek.
4. Te vagy az egész világom. A mindenem. Rajtad kívül nem is ismerek mást. Senki sem tudja mindazt biztosítani számomra, amit te igen.
5. Nem kell sírnom. Nem erősíti a tüdőmet, sem más előnye nincs.
6. A stresszhormonok, melyek felszabadulnak, amikor sírok (és velem maradnak egy életre) csökkennek, ha a karodban tartasz ilyenkor.
7. Kérlek, szoptass meg. Mindegy, mennyire sokszor kérem. Felejtsd el az órát és hogy milyen fáradt vagy. Ha a szoptatástól abbahagyom a sírást, kérlek, szoptass meg.
8. Ne hallgass senki másra! Se a szomszédra, se a nagynénédre. Felejtsd el a könyvet, amit olvastál az önnyugtatásról. Csak rám hallgass. És magadra. Felejtsd el a külvilágot.
9. Nem tudom megnyugtatni önmagam. Lehetetlen. Ha abbahagyom a sírást, amikor magamra hagysz, az azért van, mert feladtam a reményt, hogy megvigasztalsz.
10. Ha elérted a végkimerülést, kérj segítséget - a mosogatnivalóval, a mosással, a főzéssel. Ha jól elvagyok más karjában, akkor az időt használd zuhanyzásra, vagy hogy igyál egy csésze teát.
11. Tudom, ezt nehéz hallani: olyan világban élünk, mely mások érdekeit helyezi előrébb. Az én szükségleteim valósak, és valóban szükségem van rád - még ha ez azt is jelenti, hogy fél kézzel kell ebédelned, mosatlan hajjal. Én a te kisbabád vagyok. Te az anyukám vagy.
12. Mindez nem tart örökké. Most ugyan úgy tűnhet, mert a gyermekágy időtorzításában létezünk épp. Ha most megvigasztalsz, hamarabb leszek nyugodt baba. Közelebb kerülünk egymáshoz. Ennek az időszaknak vége szakad majd, nem fog életed végéig tartani. És noha nem fog majd hiányozni a sírásom, a bölcsebbik feled hálás lesz majd, hogy bíztál bennem és magadban, kezdettől fogva."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése